A vers mindenkié, élvezd!
Látod, mégsem vagyok én más,
a parancsot én is teljesítem,
Rég megszabták merre menjek,
széles úton, szűk ösvényen.
Nincs semmi új, ezt próbálták
előttem már jó néhányan:
hányan írtak már szonettet?
Hányan jártak térdig sárban?
Hányan kerestek szerelmet?
Hányan tagadták önmaguk,
Hányan titkolták, hogy félnek,
ha köröttük a fény kialudt?
De könnyebb lesz-e vajon az út,
hogyha rajta sokan járnak?
Mi egy ember, s mi másik száz?
Szürke por a nagy világnak!
Én sem járok másik úton,
mint előttem ezren jártak,
Nekivágtam én is, mint más,
a zarándok vándorlásnak.
Mindannyian hinnénk persze,
hogy a mi utunk majd mást hoz,
könnyebben, vagy nehezebben
vezet majd új állomáshoz.
De mindnyájan csak vándorolunk,
átutazók itt a létben,
minden szétágazó ösvény,
összefut majd fenn az égben.
irodalom, kortárs vers, Tóth Enikő, Utakon, vers
Latest Posts from vinoela.hu